Hommage

Lábfejét áztatja, mondja, úgy jobban hat a gél.
Ordít, hogy a kurva komcsik seggbe akarják,
Akarják! Dehogyis -nyugtatja gyereke, akire
Nem ismer rá.

Tudatát módosítják, magánkívül van,
Ha összeesne, akkor sem lenne semmi,
Kavicsokat gyűjt, az megnyugtatja, ordít,
Azt hiszik őrült.

Már -már ő is elhiszi magáról,
Egy darabig ellenáll, de erő forrásai végesek,
Csontjait félti, és hogy bármikor lemehet  térdéről a bőr,
Az arcáról soha, onnan nem.

Nem ismeri az órát, ha kérdezik nem felel.
Hallgat, mint aki megnémult,
Tisztességes gondolja, eddig senkit nem csapott be.

Plakátokat aggat,
Az eget fürkészi, észreveszi, hogy lába előtt kinőtt a fű,
Majd elviszik.

Bekötik szemét, eltéved, elszédül,
Most mintha szégyellné magát,
Most az egyszer a testét.

Nem vágja borotva, sebei hamar gyógyulnak,
De ottmaradnak a hegek, mossa,
Szappan elkopik, óra megáll.
Eltelt felette az idő, nem vesz róla tudomást.