persze, h hideg van, szeptember.
komoly gondolkodást igényel, h most az egyszer befűtesz,
de pénzed az elúszott,
elment tőled,
úgy szállt ki belőled, h még csak azt sem, h szevasz,
azt a vonat jegyet keresed, ami téged is elvinne, nem
is tudod hová, nem mintha nem volna mindegy.
meg aztán majd szűrőt
belőle, csak épp a dohányod sincs meg.
az is elszállt belőled,
azért nem tudsz aludni. egyet még kellene sodorni,
egyet, egy utolsót, anélkül tényleg nem lehet,
meg ha hideg a lábad,
átkutatod minden zsebed, mindent megtalálsz, csak amit keresel épp azt nem,
egy papír, rajta :
benned is van alázat,
na most tényleg nem érted, h ezt kitől?
meg hogy miért? és mikor lehetne találkozni, h mikor jönne fel,
mert lent hideg van, fenn is,de az valamivel tűrhetőbb,
megszoktad már.
éjjel van, azt is.
nem kapcsolsz lámpát.
szoktatod a szemed mindenhez, előbb, h hideg van, ahhoz, majd, magadhoz idomítod a
tárgyakat,
ezt így csinálta eddig,
de ígéri, más lesz,
nem lesz más, nem lesz jobb,
csak álmodod, h máshol vagy,
félhárom,
ha nem vigyázol, és nem, akkor utóbb az lesz, h amputálni kell,
mert nem illik bele semmibe, nincs kerete, vigyázva elfektetted a padlón,
onnan ered.
szivárog, de megszokta már a szemed,
szilánkos.
mint ez a védtelen, beragadt
idő.
hozzáteszed, melléemeled, h mi állna jobban,
két fólia. illeszted. hátrébb állsz, onnan jobban látni,
majdhogynem mindent jobban látsz, ha két lépéssel hátrébb állsz,
három.
mint, és ezt, már. na jó.
két lépés onnan,
mert beleragadt, eggyé vált, a hátterébe olvadt.
