szóval megtenni a szükséges lépéseket, ill amiket elvárnak társadalmi, ezáltal öncélú hirdetés, bekötni egy cipőfűzőt, kiszaladni a város szélére, leülni egy padra semmin nem elgondolkodni, h mi volna, ha, az nem is létezik, csak valami szemceruza egy kabát gallérján, ottmaradt nyom, elhagyott, letett jel, a rendszer, h ott minden működhet, ott kinn, ahová kerültél, kívül rekedsz, ezen a héten hetedjére, majd mindennap, aztán lassan beosztod, mint öregek, h az van, h mire megérinted elillan, ősszel, ha a köd nem is száll fel, h a köd megvéd,
ez a rendeltetése annak megfelel.
kockás pokróc a térden, mert fázik, az időre érzékeny. így van genetikailag kódolva, h megérzi, mert ez legalább van, a gondolataiban él, noha leszögeztem, h gondolni semmire nem szabad, nem ildomos. nem áll jól, görbe hát minduntalan, zsebkendőm keresem, h hol a csomó, amiben elakadtam, amire emlékeznem kell, kellene, és kellene holnapra valami más, valami olyan ami eddig nem igen volt, huszár és futóval egy újabb matt, és akkor egy új napra ébredni, pont adni ha nem is a szarnak, de magunknak, ezzel is telik, körbehugyozom magam, megjelölöm, itt a helyem, egy város szélen, egy padon, meglehet hinnék én vakon, de miben is, jaj igen az istenben, ez is tanít, az istenit, h valami káromkodás legyen, mondjuk alternatív
a,
mert járható út nincs. csak engedelmes láb, meg farok, mely a frontra furcsán reagál, de az legalább van, és nem olvad el csél -csap szeles havazással, illetve hóval, erre fel kell, szóval, ezek lépések, elhamarkodottak, ha reggelig maradok, akkor párnanyomokkal teli az arcom, hanem az mégis csak embertelen a játék, melyben részt veszel, h elhárítod az utolsó kortyot visszautasítod, nem nézel a fenekére, illetve csak arra a fenekére, h felfut a szem, körömlakk az ebédlőben, az asztalon, ahol ettél, nem is emlékszem mikor, hol harmadik személy egyes szám, és az is én vagyok,
a szag mindent körbejár beszívja beszívta a bőröm.
onnan a kimosni, esetleg kikanalazni a fájdalmat, mint kompótot, mint eszközt, gépezet, holott csak lépések, jobb a bal után elhagyni a mit is, a ruhát, abból kilépni, senki nem mondta h bátran, inkább félve, és féltve az életnek nevezett szart, ami ez esetben megérdemli a mindennapi kenyerét, verését,
mint testétől a halott,
h csak az aszfalt a tiéd, ami a lábad alatt,
mint egy zongora, nehezen, de megetetted, immár hetedjére.
