Konyhám közepén

keresztbe tett láb, ennyi hát,
ennyi, közte minden,
minden mi elfolyik,
majdnem észrevétlen,
oda,
barázdált arcodra, ahogy befordulsz,
senki nem fog úgy ezentúl,
majd mindenben ezt keresem, ó,
keresem
kamaszos zavarral -mivégre -kérdezem -
felnőttesen -íme -
hát persze,
mondjuk hát el -igen.
harminc évesen.

Nem, ebben most nem te választasz, nem így tevődik fel.

Mint a szél.

Olyan volt, amilyennek épp tetszeni akart,
olyan,
ha akartad életed végéig benne maradt,
abban,
amit már előre nem is hogy kitalált,
magára öltött,
mint ruhát,
szokásaihoz híven,
szenvedélyeihez, h attól már ne függjön,
persze korántsem voltak, károsak az egészségére,
nem fizikai dolgok ezek, ha úgy tetszik a test ebből semmit fel nem fogott,
na igen,
nem úgy a lélek.
hát persze főleg ha akadt,
mert benne maradt pszichózis alatt, olyan volt,
amilyennek tetszeni,
de ebben az esetben már nem is ő irányította, illetve,
h
épp magán vesztette el az irányítást.

tudta,

h

mit tesz, csak épp ellene, h semmit csinálni nem tudott, holott akart,
mindenben részt venni, amíg
ki nem derült,
apránként lett látható,
de akkorra már késő -
ráébredni, h itt minden (halott)
h minden valami másból volt()
ha nem is ellen, de
segítségére semmiképpen,
                                 
h,
ami egyszer volt,
az legfeljebb más formában,
de olyan, ha egyszer el,
Akkor vissza nem jön. soha többet.

Más tájak felett

Ha gondolok rá, itt van;
Itt -
a mellkasom mögött.
Ha az ő szavait használom,
akkor
Itt -
a torkomban: elszorul,
de ott van.
Nem a képzelet teremti meg,
bár nagy szerepe van benne -
a hiányzó részek kiegészítésében.

Lassan elfogyott,
lassan elfolyt belőle minden,
míg
csak ruhái maradtak.
Összetűrve.

Így túlnőtte magát mindenen,
Így mindennek részese.

Átváltozik.
Már nem lépked annyira nehézkesen,
Már -
mint aki súlyát vesztette,
szinte ellibben.
Innen el,
Más felhők,
Más tájak felett.

Őszi ablak

Ebből tényleg csak annyi,
h egy ideig enni nem kért,
aztán nehezen felállt az asztaltól,
tovább,
így jobb.
Akkor innen
tovább maradjon ott,
abban a kevés légmozgásban -
kérdezi -ugye én is látom, ahogy mindennek elmosódik a
körvonala,
ahogy minden mennyire nehezen felismerhető -
 -Igen -mondom -
de semmi nincs -gondolom,
csak megint ősz.

Hagyom

Mindig más, és mást akar,
feltámadás,
széles tereken,
h mindenki észrevegye,
részleteiben is,
h ne maradjon le -
pontosan megfigyeli,
h ezt hogyan kell csinálni,
h kéz a kézben -persze -
soha nem lehet több, mint amennyire hivatott.
Minden a maga medrében folyik.
Tovább.

Így.

És ha nem marad más,
melléd esve,
mint kit golyó talált,
háttal a földön,
az ég felé -szólni kellett volna -
elmondani,
h mindenből mi maradt,
h a folyamat,
most is működik -dolgozik -,
ami volt, lassan elmúlik.
Elfolyik.
Tapéták alatt.
Falak repedésein.

Ma

Ma épp te,

H miről tetszik,

Ezt még félve ugyan.

Hát, amiről eddig,

H miként kell ebből kilépni -mármint -

Az ég alól,

Az ég alá,

Olyan, h van benne minden,

Épp egy kevés méltóság,

Vagy épp, valami más -

Amit ma még látsz,

Az holnapra homályos,

Később kinövi magát,

Fel -fel, rengeteg.

Ócska holmi kacat között lépeget.

Mivégre?

Minden izom megfeszül,

Egyezményes jel,

Valahogy így a nagy

Igyekezet.

Mivégre? -kérdezem; holnapra szebb,

Vagy inkább csak más legyen.

Pontokból

Miként lehunyt szeme mögött pontokból összerakódik,
Mint a fény játéka, egymásba igazít,
Ó
Valami ismeretlen arc,
Valami mozaik,
Ó,
Csak más legyen, mint elhibázott ébredések-
Talán reggelig.

Csak én

                                                       Vagyok ember, minden egyéb isteni(Beckett)

Tartok tőle,

Hanyagságom messzire engedi.

Innen.

Figyelmetlenségem más irányba vezeti,

Holott türelme végtelen,

Múlandó dolgokból áll

Össze.

Így kedvezőtlen,

Így ebben nincs hely,

Akkor meg nem tudni,

Hol van bárminek is a közepe,

Hogy honnan indul,

Merre halad,

Vagy halad -e egyáltalán,

Hogy elindult -e,

Vagy csak cél nélkül mozgásban van?

Ha teszi is, miért minden nap --

Szóval messzire,

Szóval megtörténhet,

Annak hangja van,

Akkor forma létezik,

Épp csak meg kell nevezni,

Nevet adni neki --

Hinni

Benne, hogy tényleg megtörténhet, hogy egyszer csak

Felfedi magát;

Mielőtt

És egyenes háttal

Továbbállok.

Eldöntöttem, és tényleg sokkal könnyebb,

Nem kell sok mindent vinnem,

Egy Oravecz könyv megteszi,

Egy fogkefe meg fogselyem,

Aztán annyi,

Semmi más nem kell.

1972 szeptember.

És tényleg magamra figyelek,

Önzően, befelé fordulok,

Mire megszokom ezt a várost,

Már nem benne ébredek.

Hogy már nem közös.

Illetve már ez sincs.

Nem fontos.

Rendben.

Megyek.

Nem tudom

1.
ezekben a napokban,
el akartam mesélni,
miben tévedtem el,
hogy mi az, ami lényegében felemészt,
amivel nem tudok mit kezdeni,
hogy elromlott, már nem az igazi,
már nem felel meg szolgáltatásának,
hogy nem végzi, amire kitalálták.
valami közbeállt.igen.
olyan, hogy van, de minek,
hogy kérdezni szerettem volna,
akár magamtól is,
ha elrontottad, miért nem javítod meg, vagy én,
magamról,
már többet nem szeretnék,
hogy fáradok,
ettől meg érzékenyebb leszek, és hogy rég nem sírtam,
pedig sokat gondolok rád.
önzően.
birtokolni szeretnélek,
hogy ez rontja el az egészet.
ebben tévedtem el.

2.
az a kevés nyugtató, amit estére bevettem,
hogy aludni tudjak,
a fejemben valamennyire rendet tett,
de
most mindaz, ami ott rendellenesen működött,
az most lejjebb megy.
eddig csak a torkomban,
de már a mellkasom, gyomrom,
és egyre lejjebb és lejjebb,
ennyire le már nem is mehetne,
és most szétfolyik alattam,
a szőnyegen.
a szőnyeg alatt meg persze,
egy szilánkokra tört élet hever.