furcsa arcok, sárga balon kabátban
készülnek, mintha esőre,
amit nem tudtam megoldani: egy élet állt rendelkezésre,
arra végképp nem lesz alkalom,
szemük festik, mindazt eltakarni,
az összegyűlt ráncokat úgysem lehet,
nem is érdemes,
de egy formája a rejtőzködésnek ,
úgy mennek egy irányba,
h közben derékba törnek,
kanalakkal belsőzsebükben, valahol a szív mellett,
onnan kanalazzák ki a fájdalmat,
mely évszaktól, időtől független,
onnan nem fordulnak vissza,
onnan megtörik az értelem, mást kell kitalálni,
más megközelítés,
más fény,
a lényegen nem változtat, h alul világított,
attól még látszik majdnem minden,
csak épp a szem fárad el,
majd a test. becsapva érzem magam.
vasárnap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése