Úgy tesz, mintha

nem venné észre,

h nem vesz róla tudomást,

mintha ott sem volna,

átnéz rajta,

közben látszik rajta, miért

h pont így tesz,

ezek emberi tulajdonságok,

a félelem,

ahogy odébb áll,

úgy találja ki, közben bántja, ha nem

rá, h valaki másra, megfogom,

de nem én vezetem,

magától

dől el, mint kártyavár, ha hozzáérek.

valamit mindig kitalál,

h elhárítsa,

valamit mindig elfelejt –nagyon is-

ért ehhez, többször csinálta már,

mint a képzelet

lemegy,

meglehet vásárolni,

most már összeszedettebb, rendszerezettebbek a mozdulatai,

a kezével nem tud mit kezdeni,

zsebre vágja,

aprópénzek csörrennek, dinár, vagy korona,

meglehet forint,

a határoktól függ, mint annyi más élettér –

h ez a korlát, ami nem engedi tovább:

tér, benne kirajzolódó vonalak,

h mindig ugyanaz az irány,

bántja, de nem egészen így van. És ez.

H nem történik úgy ahogy kitalálja –

ahogy előre elképzeli,

és nem azért, mert nem tartaná be

h inkább neki

Attól nem tud szabadulni, h csak részben igaz, és annak függvényében történhet csak meg,

úgy is mozog –takarékos- és el nem sieti, alapos, bár ideje szűkre szabott,

mint rajta a szégyenét eltakaró ruha,

épp csak azért, h eltakarja testének hiányosságait. Ezért.