Kamasz naplójából

körberajzolom az árnyékom, 
ahogy ezt mint, és ameddig gyerek -
ként teszem, majdnem természetes,
mintha időközben felnőnék,
legalábbis az árnyék,
mondjuk, azt mindig figyelembe kell venni,
hogy honnan szűrődik be a fény,
mintha tereket választana szét,
magát a távolságot számokkal mérem,
ha nem is minősítek, épp csak
minőségét keresve összeteszem
(kezem), az adott vonalból
végül
ábra, az ábrából kép lesz,
abban hanganyag , valami ilyen,
mint folyamat,
pontok helyén számok, mint mérőeszköz.
a távolság (terek) mérésére,
én magam mindig középen.